A tavalyi év második felében jelent meg a Fenix E28R lámpa, amelyet azonnal kinéztem magamnak. Apró, erős, beépített töltése van, és az egyik kedvenc lámpám, az Olight Warrior Mini ellenfeleként emlegették. Ki kellett hát próbálnom. Szerencsére egy mindenben jól teljesítő, tuti kis lámpát ismerhettem meg az E28R-ben.
A Fenix márkával az első tapasztalataimat 2020 nyarán, egy PD40R v2 lámpa beszerzése kapcsán szereztem. Nem igazán indult felhőtlenül ez a kapcsolat, mert a Fenix PD40R v2 egy meglehetősen érdekes lámpa, amiről kezdetben nem is volt túl jó véleményem. Sőt, kezdetben egyáltalán nem kedveltem, és emiatt a Fenixek felé sem sűrűn nézelődtem. Aztán telt-múlt az idő, és mára a PD40R v2 az egyik kedvenc elemlámpámmá vált, így jöhettek a testvérei is. Nem egyik pillanatról a másikra, de szépen lassan a Fenix az egyik kedvenc lámpagyártómmá vált. A PD40R v2.0 lámpáról persze lesz egy bejegyzés, talán hamarosan.
Fenix E28R
A lámpa a Fenixtől megszokott vékony, fekete-narancs dobozban érkezik. A lámpához tartozékként akkumulátort, USB Type-C kábelt, csuklópántot és tartalék O-gyűrűt kapunk, de tok már nem jár hozzá. Mondjuk ilyen pici lámpához sok hasznát úgysem vennénk egy toknak, hiszen a súly pici és egy tok csak nehezítené az elővételét. A dobozból kivéve a fekete Fenix E28R nem egy szemkápráztató szépség, de használatba véve, a fényét látva és használva egy idő után határozottan megszépül a szemünkben. Én legalábbis ezt tapasztaltam.
Modell | Fenix E28R |
Típus | általános |
Emitter | Luminus SST-40 CW LED |
Reflektor | TIR |
Lencse | TIR |
Fényáram | 1500 lm |
Fényerő | 9433 cd |
Hatótáv | 200 m |
Firmware | – |
Módok | 5 mód + stroboszkóp (1500, 800, 350, 150 és 30 lm) |
Akku | 1 x 18650, tartozék |
Kapcsoló | elektronikus oldalsó |
Fej átmérő | 22,6 mm |
Hossz | 109 mm |
Tömeg | 66 g (akku nélkül) |
Vízállóság | IP68 |
Az E28R is a Fenix lámpák mostanában szokásos kinézetét kapta. A bronz színű bezel gyűrű és kapcsoló nagyon jól áll a fekete lámpának, pedig alapvetően a réz-bronz vonalat nem kedvelem. A Fenix nem trükközött a pici fejen kamu-hűtőbordákkal, így egyszerű, letisztult és tetszetős maradt a lámpa. A kapcsoló közepén visszajelző ledet is kapunk, amely a lámpa kikapcsolt állapotában rövid gombnyomásra négy fokozatban tudatja velünk a töltöttségi szintet.
Az E28R lámpa csak két részre szerelhető szét, a lámpatestet tudjuk csupán kitekerni a fejből. A lámpatesten körkörös, nem túl agresszív bemarások segítenek a jó fogásban. Ennyi bőven elegendő is, nem vagyok híve a nadrágkoptató, reszelő szerű érdesítésnek. A lámpa klipsze kellően feszes, masszív, de sajnos nem kétirányú. Apróságnak tűnik, de a kétirányú klipsz néha nagyon hiányzik.
A lámpatest végén kellemes méretű zsinórfuratok vannak, de a kialakítása miatt a lámpa gyertyaként felállítva nem kellően stabil, egyenetlen felületen nehéz is volna felállítani. Egy hátsókapcsolós lámpán ez még érthető, de egy oldalkapcsolós modellnél ezt meg lehetett volna oldani jobban is.
Érdekes, hogy első ránézésre milyen nehéz megkülönböztetni egymástól a mostanában kijött Fenix lámpákat. Nekem tetszik ez az egységesített kinézet, amitől a legkisebb AA elemes E12 és a 21700-as E35 v3 is szinte ikrekként hasonlítanak egymásra.
Fenix E28R tapasztalatok
A lámpát óhatatlanul az Olight hasonló kategóriájú modelljéhez, a Warrior Mini modellhez hasonlítom. Ennek oka, hogy a két lámpa tulajdonságaiban nagyon közel áll egymáshoz. Az E28R nagyon kellemes, nem túlságosan hotspotos, széles vetítési képe és a jelentős mennyiségű szórt fénye nagyon jól használhatóvá teszi általános lámpaként. Érdekes dolog, hogy maximális fokozaton, azonos fényáram mellett a Warrior Minivel fényesebbnek tűnik. Ez főként az eltérő optika miatt van így, mert a Warrior Mini hotspotja valamivel kontrasztosabb. Nekem azonban a Fenix valamivel szórtabb, jobban szétterülő fénye szimpatikus.
Az E28R is tartalmaz beépített hővédelmet, de a turbó módból a visszalépése időzített. Turbó módban 1 perc után fokozatosan, kb. 30 másodperc alatt lép vissza egy 825 lm körüli fokozatra. A fokozatos visszalépés a szemünknek szinte egyáltalán nem tűnik fel, és a visszalépés után is bőven elegendő használható mennyiségű fényt kapunk. Hasonló körülmények között a Warrior Mini 500 lm környékére lép vissza turbó módból. Szabad szemmel ez nem óriási különbség, de azért észrevehető a Fenix előnye. A hasonló LED és akku miatt viszont a E28R hamarabb használja el az akku töltését, azaz maximális fokozaton járatva az üzemideje valamivel alacsonyabb.
A fentiekből sejthető talán, de én nem tudok győztest hirdetni a Fenix E28R és az Olight Warrior Mini között. Egy-egy szempont alapján árnyalatnyival jobb az egyik vagy másik, de összességében nagyon kiegyensúlyozottan jó lámpa mindkettő.
Visszatérve az E28R-re. Sajnos, holdfény fokozatunk nincs, a legalacsonyabb 30 lm fokozat pedig több annál, mint ami egy térképolvasáshoz kellene. Én személy szerint sajnálom, hogy a jól használható holdfény fokozatot egyre több lámpából hagyják ki. A lámpának van módmemóriája, így bekapcsolás után az utolsó használt fokozatban indul, de érthető okokból a stroboszkóp és a turbó fokozatot nem menti el.
A lámpának van egy hosszú gombnyomással aktiválható stroboszkóp funkciója, amely egy lassabb és egy gyorsabb fokozat között váltogat. Nem állítom, hogy ez használhatatlan, de azért nagyon messze van az újabb Nitecore lámpák random stroboszkóp funkciójától. Ezt mégsem rovom fel hátrányként, hiszen az E28R-t a Fenix általános felhasználásra szánta, ez nem egy taktikai célú lámpa.
A lámpa beépített töltése meglepően kellemesre sikerült, a 3400 mAh kapacitású Fenix akku teljes töltésével 3 órán belül végez. Borzasztóan sok jelentősége persze nincs ennek, hiszen legtöbben úgyis külső töltőt használunk, nyaraláskor pedig jellemzően éjszaka töltünk lámpát. Mindenesetre megnyugtató, hogy az akku akár egy hosszabb autóút során is gond nélkül feltölthető.
Mérési eredmények
Az E28R modellt is a szokásos körülmények között, zárt térben, enyhe légáram mellett teszteltem. A turbó fokozatban indított lámpa 1 perc után, 30 másodperc alatt lépett vissza egy alacsonyabb fokozatra. Ezt a 800 lm körüli fokozatot további 80 percen át tartotta meg, majd az akku merülésekor két lépcsőben a legalacsonyabb, 30 lm körüli fokozatra kapcsolt. Ezt még biztosan sokáig tartotta volna, de egy órával később én befejezettnek tekintettem a mérést.
A bekapcsolás után 30 másodperccel 10500 cd maximális fényerősséget mértem, ami 204 m számított hatótávot jelent. Ez valamivel magasabb a gyári adatlapon szereplő értéknél. A lámpa a mérések alapján is a Fenixekhez méltón teljesít.
Összefoglaló
A Fenix E28R egy mindennapos használatra szánt, kiváló, erős fényű, megbízható és strapabíró kis lámpa. Ha apró, általános lámpát keres a kezem, akkor az Olight Warrior Mini mellett nekem ez kerül elő legtöbbször. Általános felhasználás során biztosan nem fog benne csalódni senki, így ma tőlem is megkapja az ajánlott címkét.
A lámpák bejegyzéseiben szándékosan nincsenek kuponok vagy beszerzési források megjelölve. Semmilyen formában nem vagyok érdekelt sem a gyártásukban, sem az eladásukban. A leírások csak a személyes tapasztalataimat és véleményemet tükrözik, akár pozitívak, akár negatívak legyenek is.