Sok lámpám van, de igazi taktikai azért kevés akad köztük. Nemrég viszont a lámpák BMW-jének tekinthető Olight gyártó 2017. végén megjelent M2R Warrior fantázianevű modellje került a kezeim közé. Az M2R nem igazán lámpagyűjtőknek, inkább rendvédelmi szakembereknek készült, de pont ettől vált érdekessé számomra.
„Olight M2R Warrior elemlámpa” bővebbenESEE Candiru kés
Az ESEE Candiru kést leginkább az Izula miatt akartam kipróbálni. Kíváncsi voltam, hogy eggyel kisebb méretben is működhet-e még az Izula késben megtapasztalt, méreteket meghazudtoló használhatóság. Ez a kis kés sajnos nem okozott meglepetést. Csupán 24 milliméterrel kisebb az Izulánál, de mégis fényévekkel marad el tőle.
További információkESEE Izula és Izula II kések összehasonlítása
Az ESEE Izula 2 az eredeti Izula picit továbbgondolt változata. Az Izula késről már zengtem ódákat a blogon, és ehhez képest olyan kevés eltérést mutat az Izula 2, hogy egy teljes bejegyzést nem is szentelek neki. Ebben a bejegyzésben inkább csak az apró különbségeket említem meg, illetve a két kést vetem össze az erősen szubjektív szempontjaim alapján.
További információkESEE Izula kés
Az ESEE Izula óriási népszerűségnek örvend a késrajongók között. Szinte nincs olyan gyűjtő, aki legalább időszakosan ne birtokolta volna valamelyik példányukat. Én elsősorban az óriási hype miatt akartam megismerni és kipróbálni a kést, így aztán komolyan meglepett, hogy ez a kés tényleg jó.
További információkFox Core Blue zsebkés
A Fox Core Blue zsebkés kidolgozásának és összeszerelésének minőségétől féltem kissé, mert az olasz iparról nem igazán a precizitás szó jut elsőként eszembe. A Core viszont alaposan rácáfolt a félelmeimre, és igencsak előkelő helyre került a képzeletbeli zsebkés listámon. Eddig kevés európai és még kevesebb olasz késem volt, de a Core után elképzelhetőnek látom, hogy ez változni fog.
„Fox Core Blue zsebkés” bővebbenMiért írok késekről?
Az utóbbi időben megszaporodtak a késekről írott bejegyzések a blogon. Leszögezem, pontosan tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok kés-szakértő. A késes bejegyzésekben megfogalmazott véleményeim maximálisan szubjektívek, egyáltalán nem célom, hogy ténylegesen objektív és mindenre kiterjedő elemzéseket írjak. Csupán szeretem a késeket, és kikapcsolódás számomra, ha ezekről leírhatom a véleményem.
„Miért írok késekről?” bővebbenKönyvajánló – Dr. Larrin Thomas: Knife Engineering
Nem sok könyvajánló van a blogomon. A bejegyzésem címében említett könyvben viszont olyan gyöngyszemet találtam, amit feltétel nélkül ajánlani szeretnék mindenkinek, aki kicsit is érdeklődik a kések és késacélok világa iránt.
„Könyvajánló – Dr. Larrin Thomas: Knife Engineering” bővebbenESEE Model 4 kés
Az ESEE Model 4 kés egy közepes méretű túlélőkés. Talán meglepő, de a pengeanyaga nem egy ma divatos, porkohászati szuper-acél, hanem egy magas széntartalmú, 1095-ös szénacél. Sokan nem tudják, hogy a hagyományos szénacél sok tekintetben megfelelőbb a túlélőkésekhez, mint a rozsdamentes acélok. Igen, rozsdásodhat és folyamatos törődést igényel, viszont cserébe szívós, és szinte együtt él a gazdájával.
További információkKershaw Dividend Composite zsebkés
A Kershaw márkától megszoktam, hogy legtöbbször elfogadható minőségű, de egyszerűbb és olcsóbb késeket dobnak piacra. Ez az esetek 95%-ában így is van, hisz nem a Zero Tolerance márkájuknak akarnak cégcsoporton belül konkurenciát teremteni. A késeik maradék 5%-a azonban mégis érdekes, és a címben említett kompozit pengés kés a legkiválóbb példa erre.
„Kershaw Dividend Composite zsebkés” bővebbenCold Steel Micro Recon 1 zsebkés
A Cold Steel Micro Recon 1 a közkedvelt Recon 1 kés miniatürizált verziója, gyakorlatilag egy picike kulcstartó-kés. Bár tényleges használati értéke nincs, de aranyos, és a késrajongóknak egy szinte tökéletes ajándék.
„Cold Steel Micro Recon 1 zsebkés” bővebben